Sohaország

"Az élet csodáinak nagysága attól függ, hogy milyen szemmel nézzük azokat!" (Urbán Ferenc)

pict0133.jpg

Fél óra a boldogság titka


Talán, egy könyvet kéne írnom az életemről. Bár nem tudom, vígjáték lenne-e, vagy egy horror regény. Nem csak én vagyok így ezzel, hanem több millió ember is elgondolkodik nap, mint nap azon, milyen történet lenne addigi életéből. Azonban nem sokan törődnek mások életével. Az emberek nem foglalkoznak azzal, hogy mások is hasonló vagy még rosszabb körülmények között élnek.

            Ha kinézek az ablakon, látom a kocsisort, ahogy a lámpáknál állnak az autók a zöld jelzést várva. Van, aki a munkából tart hazafelé, gyermekeiért megy az óvodába, vagy bevásárolni indult. Akadnak gyalogosok, kik a temetőbe igyekeznek, és vannak, akik a kórházba mennek meglátogatni szeretteiket, rokonaikat, ismerőseiket. Bárkit is látok ezen az utcán, egyikük sem él gondtalan, tökéletes életet. Sőt, inkább mindegyikük az ellenkezőjét éli meg. Családi veszekedésekkel, problémákkal, tragédiákkal tarkítva.

            Két dolog van, ami mindegyikükben közös: 1. Nem élnek tökéletes életet. 2. Azt hiszik, ezzel egyedül vannak. Bele sem gondolnak abba, valójában milyen szerencsések!

            Ha minden embernek lenne, legalább egy fél órája arra, hogy leüljön otthonában és csak fél óráig szemlélje a körülötte zajló eseményeket, rájönne ezekre. Lehet, hogy éppen gyermekei nyüzsögnének körülötte, vagy a nagymama kötögetne a karosszékében. De bármi is legyen az, amit lát, utána másképpen gondolkodna.

            Már tudjuk, kik a szerencsés emberek és azt is, milyen módon is tudnak ezzel a ténnyel szembesülni. De mi van azokkal, akiknek nincs otthonuk, ahova leüljenek és körbenézzenek? Talán megvolt nekik, csak nem elégedtek meg életükkel, és ahogy az előbb említett járókelők, ők sem voltak tisztában azzal, mennyire hálásak lehettek volna mindenért, amijük csak volt, mindaddig, amíg életük fordulópontjához nem értek. Amíg megvolt nekik, nem becsülték és amint eltűnt, az élet megtanította őket a legapróbb dolgokban  megtalálható szépségek felfedezésére. Az ilyen emberekre nem sokan figyelnek, ahogy azokra sem, akik nem tudták sorsukat irányítani. Beleszülettek a nyomorba vagy nem tehettek az ellen semmit.            Gondolok itt az Amazonas-folyó mentén élőkre, vagy az afrikai szegényekre. Mintha nem lenne nekik elég a természeti körülményekkel megküzdeni, még a nagyravágyó vállalatok is megnehezítik a megélhetésüket.

            Nemrégiben az Amazonas-folyót keresztbe metsző gátat építettek, holott a természetvédők előre közölték, mekkora károkat fognak okozni a gát megépítésével. Habár a vállalat felbecsülte a következmények súlyát, később kiderült, elszámolták magukat. Amint a gátat üzemeltetni kezdték, tragédiák sorozata vette kezdetét. Több ezren életüket vesztették, míg milliók sorsát az addiginál is keservesebbé tették. Persze nekik az nem számított, hogy az ott  lakó emberek milyen helyzetbe kerültek. Hiszen azóta, egy újabb gát építését tervezik. Az ilyen emberek élete nem változik attól, hogy másokét romba döntik. A mai világban a pénz dominál, ezért még a saját hibájukból történt szörnyűségekből sem tanulnak. Tudatában vannak a súlyos következményekkel, mégis véghezviszik terveiket.

            Ez a hétköznapokban sincsen másképp. Egy kis odafigyelés és törődés jobbá tenné a világot. Akkor nem lennének ilyen elszámolási hibák sem, melyek később hatalmas károkat és tönkrement emberi életeket eredményeznek. Mért kell az embereknek egyre többet és többet akarniuk? Mért nem elégednek meg azzal, amijük van? Mindössze idő kellene ahhoz, hogy rájöjjenek, ez a túlzott anyagi vonzalom szükségtelen. A kérdés már csak annyi, mennyi idő és fájdalom kell ahhoz, hogy felismerjék tetteik súlyát?

            Fél óra kellene csupán a boldogságunk felismeréséhez, csak rajtunk múlik, adunk-e magunknak lehetőséget rá, hogy kinyissuk annak kapuit.



(G.R.Cs.)





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 1
Heti: 1
Havi: 1
Össz.: 1 762

Látogatottság növelés
Oldal: babaúszás
Sohaország - © 2008 - 2024 - mesemesematka.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »